Mindenek előtt, Köszöntelek kuckómban kedves idegen.
Örvendek, hogy éppen ide tévedtél. Penny vagyok. Jómagad is biztosan mágiával foglalkozol, ha nem tévedek. Vagy esetleg csak érdekődsz e rejtélyes világ után?
Elmesélem, hogy kezdődött ez az egész, és hogy jutottam el ide, ahol most vagyok. Hátha téged is érdekel. Kérlek, ha nem még most fordíts hátat, és sétálj el. Nem szeretem, ha félbe szakítanak.
Nos, a negyedik osztályba jártam az általánosban, amikor érdekelni kezdett a mágia. Egyik nap lett egy furcsa érzésem, és elkezdtem ilyesmivel foglalkozni. Nem tudtam még semmit, de elkezdtem nyomozni. Akkoriban nem volt még számítógépünk meg internet. Könyvtárba jártam, és a tévéből tudtam meg sok mindent.
Eleinte sokszor játszottunk boszorkányosat a többiekkel, de nekem ez mindig fontosabb volt valamiféle játéknál.
Elkezdtem kifejleszteni a saját képességemet. Nagyon sokat gyakoroltam, hogy elérjem az erőt. Mindig bíztam abban, hogy egyszercsak történik valami, és onnantól tudok majd varázsolni. Folyton varázslatokkal próbáltam segíteni magamon, de a legtöbbje ügyetlenül félresikerült.
Emlékszem az egyik esetre, amikor hajlandóságot akartam magamnak varázsolni. Sosem szerettem tanulni és semmi nem érdekelt a varázsláson kívül. A varázzsal elértem, amit akartam megszerettem a tanulást. Csak kicsit félresikerült. Nem az iskolai tanulást szerettem meg. Sok minden el kezdett érdekelni, és nagyon fogékony lettem a különféle dolgokra. Olyan egyszerűen tudok megtanulni bonyolult dolgokat is, hogy mások csak néznek, hogy ha ez ilyen okos, akkor miért olyan rossz a bizonyítványa. Sajnos a célt másképp értem el, és bár akármit meg tudok tanulni 5 perc alatt, ami csak érdekel, az iskolai dolgok sosem tudtak érdekelni.
Tehát így ment ez mindig. Varázsoltam, és gyakoroltam. Külön kis varázs részlegem van, ahol elrejtem a dolgokat, amiket bizonyos varázslatokhoz használok..
Bár hihetetlen, már eltelt néhány év. Betöltöttem a 18-at, és még mindig varázslással próbálom meg elérni, amit másképp nem tudok. Már évek óta foglalkozom ezzel, és tudom, hogy mi az amit elhiggyek és mit ne.
Történnek furcsa dolgok körülöttem nap, mint nap. Mondd, hogy őrült vagyok, de én hiszem, hogy ha egy alakot látok a távolban ott, ahol nem lehet senki, az egy szellem. Hiszem, hogy a szellemek jók. Engem nem bántott egy sem. Bízom abban, hogy nem vagyok elmegyógyintézeti eset. Láttam már alakokat mozogni elhagyatott épületek ablakában, láttam már ablakban integető kezet, hogy kinéztem és nem volt ott senki. Sok mindent láttam, pedig nem vagyok őrült. Erre csak az a magyarázat létezik, hogy a földön nem csak ember és állat van. Kell lennie egy átjárónak, vagy valaminek. Itt nagyon sok olyan dolog van még, amit nem ismerünk. Sok dolog, amiről nem tudhatunk. Először a földünket kellene megismernünk, és csak azután hagyni el a légkört. Odakint is veszélyes dolgok lesnek ránk, de mi még arra sem vagyunk felkészülve, ami itt van az orrunk előtt.
|